Hírek: Aktualitások

Kilencezerrel kevesebben: négy év alatt eltűnt Fonyód és Tab (2012-09-30)

Kilencezerrel kevesebben: négy év alatt eltűnt Fonyód és Tab Négy év alatt több mint kilencezerrel lettünk kevesebben, mintha Fonyód és Tab lakossága tűnt volna el Somogyból...

Kedvezőbbnek bizonyultak az idei első féléves népességi adatok, mint a tavalyi év azonos időszakában: 2012 januárja és júliusa között 1209 gyermek - 600 lány és 609 fiú - született a megyében, s ez 2,2 százalékkal magasabb - országosan ez az arány 4,5 százalékkal jobb -, mint egy évvel korábban. Csökkent viszont a halálozások száma Somogyban: ugyanezen időintervallumban 2319-en hunytak el, ez félszázzal kevesebb - 2,1 százalékos csökkenés -, mint 2011. félévében. A természetes fogyás 6,4 százalékkal mérséklődött, ám a megye lakosságszáma így is 316 ezer alá esett. Négy év alatt több mint kilencezerrel lettünk kevesebben, mintha Fonyód és Tab lakossága tűnt volna el Somogyból...

- A megye, de az ország népessége is folyamatosan csökken 1980 óta - mondta Illyés Attila statisztikus-demográfus -, igaz, Somogyé az országos átlagnál jobban. Elöregedett a megye, ami az aprófalvas településszerkezetnek, és a gyenge gazdasági potenciálnak tudható be.
A kistelepülések lakosságmegtartó ereje ugyanis sokkal gyengébb, mint a városoké, az aprófalvakból elköltöznek a fiatalok, s munkát keresve nem feltétlenül a szomszédos városba mennek, hiszen ott sincs álláslehetőség, hanem elvándorolnak más megyébe vagy a fővárosba.

- Volt idő, amikor több mint 360 ezren éltek Somogyban - folytatta -, s bár statisztikus vagyok, nem jós, elképzelhetőnek tartom, hogy a közeljövőben 300 ezer alá eshet a lélekszám. A természetes fogyást, mely nem csak a megye és Magyarország, de az egész fejlett nyugati világ jellemzője, megállítani nem lehet, csak lassítani. Nehéz megmondani, hol állhat meg a folyamat. A népességi adatok ciklikusak, a hazai számokat általában a Ratkó-korszakig vezetik vissza - az ötvenes években az abortusz tiltása miatt a korábbinál és a későbbinél sokkal több gyermek született -, s ahogy a '70-es években a Ratkó-gyerekek, úgy elképzelhető, hogy mostanában a Ratkó-unokák gyerekvállalása látszik a statisztikákban. Az is segít a fogyás lassításában, hogy az átlagéletkor is fokozatosan kúszik felfelé, igaz, még így is az egyik legrosszabb Európában.

A csecsemőhaladóság tekintetében is van még hová javulni. Az idei első féléves országos adat ugyan a korábbiakhoz képest kiválónak mondható, hiszen mindössze 4,9 ezrelék, ami jobb, mint az 5,61-es uniós átlag, ám árnyalja a képet, hogy az EU-s adatokat a balti államok, Románia és Bulgária számai rontják le, Nyugat-Európában és Skandináviában jellemzően 2-4 ezrelék között mozog ez az érték.
Országos viszonylatban Somogy a negyedik-ötödik legrosszabb: a 6,6 ezrelék Veszprémmel holtversenyben a legmagasabb dunántúli adat, s idehaza ennél csak Szabolcs-Szatmár-Bereg - 6,7 ezrelék -, Nógrád - 8,1 ezrelék - és Borsod-Abaúj-Zemplén - 8,5 ezrelék - rosszabb. A legjobb statisztikával Komárom-Esztergom - 2,2 ezrelék - és Zala- 2,8 ezrelék - büszkélkedhet.

Szabó János szociológus szerint az idei első fél évi népességi adatok a statisztikai hibahatáron belül vannak, azaz nem szabad semmiféle következtetést levonni belőlük.
- Rendkívül összetett dolog, mitől fogy a népesség - mondta. - Megváltozott a családmodell, kitolódott az első gyermek vállalásának időpontja, s a gazdasági helyzet is közrejátszik a kevesebb születésben.

Állítását támasztják alá a Központi Statisztikai Hivatal házasságkötésekkel kapcsolatos adatai is. Az idei év első hat hónapjában 400 esküvőt tartottak Somogyban, ilyen kis számú frigyre nem volt példa korábban.

- A párkapcsolatok harmada csak együttélés, mindenféle papír nélkül - magyarázta. - Ezek egy részéből később esküvő lesz, ugyanakkor a házasságok fele válással végződik. Mivel később kötik össze életüket a fiatalok, s előbb karriert akarnak építeni, kitolódik a gyerekvállalás, régebben 22-23 évesen jött az első gyerek, ma jellemzően 30 felett, így a tervezett két-három gyerek helyett csak egy vagy kettő születik. Somogyban ma 1,3 gyereket vállalnak átlagosan a családok, a népességfogyás megállításához ennek a duplájára lenne szükség.

A megfelelő házasság- és születésszám elérését nehezíti a szociológus szerint, hogy a magasabb végzettségű nők nehezen találnak párt maguknak.
- A magyar társadalom még mindig túlságosan tradicionális - vélekedett -, azaz egy párkapcsolatban mindkét fél elvárja, hogy a férfi magasabb státusban legyen a nőnél, s keressen is többet. A női vezető esetében ez óriási gond. A gyermekvállalást csak összetett, hosszú távú gazdasági és családpolitikai programokkal lehet ösztönözni, s megfelelő időt kell hagyni, hogy érezhető legyen a hatásuk. Egy-két éves tervezetekkel nem lehet előrejutni, egy ideális program hatásai ugyanis 15-20 év múlva érzékelhetőek először.

Forrás: SONLINE

A tartalom megosztása

Véleményezés Írja meg véleményét Ön is!

Ellenőrző kód

További hírek A kategória további hírei

« Vissza az előző oldalra