A fogyatékossággal élő választópolgárok többféle segítséget is kérhetnek a május 25-ei európai uniós szavazásukhoz a tavaly elfogadott választási eljárásról szóló törvény értelmében, így például a vakok és gyengénlátók Braille-szavazósablont vagy mozgóurnát igényelhetnek péntek délután 4 óráig.

A Nemzeti Választási Iroda nyilvántartása szerint az áprilisi országgyűlési választásra közel 140 Braille-sablont igényeltek afogyatékossággal élő választópolgárok, az EP-választásra eddig több mint 70-et.

A szavazósablon egy műanyagból készített tasak, amely a szavazólap szövegét tartalmazza, és azokon a helyeken, ahol a szavazólapon a szavazásra szolgáló körök vannak, a sablon ki van vágva. A szavazólapot a szavazatszámláló bizottság becsúsztatja a sablonba, a látássérült választópolgár pedig a fülkében kitapogatja a sablon szövegét, és - az általa választott jelölt neve melletti kivágáson keresztül - a szavazólapon berajzolja az X-et, majd a lapot az urnába dobja.

A mozgásukban korlátozott választópolgárok mozgóurnát kérhetnek a voksoláshoz; a kérelmeknek legkésőbb május 23-án 16 óráig kell megérkeznie a helyi választási irodához, vagy a szavazás napján, vasárnap legkésőbb 15 óráig kell megérkeznie a szavazatszámláló bizottsághoz. Az így szavazókat a szavazatszámláló bizottság két tagja keresi fel a mozgóurnával.
A mozgásukban korlátozott választópolgárok mozgóurnás szavazás helyett péntek délutánig kezdeményezhetik azt is, hogy könnyen megközelíthető, akadálymentes szavazóhelyiségben voksolhassanak, az érintettek nevét ebben az esetben átvezetik az ottani szavazókör névjegyzékébe. A törvény szerint valamennyi településen minden választókerületben legalább egy szavazóhelyiséget akadálymentesíteni kell, így országszerte 6323 akadálymentes szavazókör van.

Az Európai Parlament magyar tagjainak jövő vasárnapi választásán 10 386 szavazatszámláló bizottság működik, a testületek feladatai közé tartozik a szavazáshoz szükséges segítségnyújtás. A bizottság szükség esetén - a választópolgár befolyásolása nélkül - például elmagyarázza a szavazás módját.

Ha az olvasni nem tudó vagy a szavazásban egyéb ok miatt akadályozott választópolgár a szavazólap kitöltéséhez nem tud segítségül más választópolgárt megkérni, kérésére a bizottság két tagja együttesen segítséget nyújt.

Forrás: MTI