Hírek: Aktualitások

Czibere: komplex segítség kell (2014-07-02)

Czibere: komplex segítség kell Fontosak és támogatandók a jelenlegi, túlnyomórészt "uniformizált" rendszerből "kifelé mutató", rugalmas, kísérleti, egyéni problémákra összetetten reagáló modellek - mondta az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.

A lakhatási, jövedelmi szegénységnek, foglalkoztatási, iskolázottsági helyzetnek egymást felerősítő hatása van, amely a nyomor bővített újratermeléséhez vezet, ezt az ördögi kört kell megszakítani  - jelentette ki Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az M1 Ma reggel című műsorában.

Mint mondta, objektív mérések szerint az elmúlt években 13-14 százalék között mozgott a szegénységi ráta, amely relatív mutató, mivel az uniós országok különbözőek - tette hozzá, kiemelve, hogy 80 százalékos lenne a szegénységi ráta Magyarországon, ha abszolút küszöbhöz mérnénk. Szegénynek az számít, aki az átlag jövedelem 60 százaléka alá esik, a mélyszegénység kategóriájába a 40 százalék alatti réteget soroljuk - emelte ki. Hozzáfűzte: ez alapján 1,4 millió ember minősül szegénynek.


A 3-4 milliós szám - egy másik uniós statisztika szerint - a társadalmi kirekesztettséggel fenyegettek száma, ami több mutató összesített eredményéből fakad, Magyarországon ezt a mutatót alapvetően a lakásfenntartási nehézségek viszik föl - húzta alá. 2008 és 2011 között 50 százalékkal emelkedett azoknak az aránya, akik nehezen tudják kifizetni lakásukat. Ezért volt logikus következmény a rezsicsökkentés - fejtette ki.

Közel kell menni a krízisben levőkhöz

A szociálpolitikában nincsenek generális, minden család krízisére egyformán érvényes megoldások, ezért "közel kell menni" a krízisben lévőkhöz és komplex segítséget kell nyújtani nekik - mondta Czibere Károly az MTI-nek adott interjújában. Az államtitkár fontosnak és támogatandónak tartja a jelenlegi, túlnyomórészt "uniformizált" rendszerből "kifelé mutató", rugalmas, kísérleti, az egyéni problémákra összetetten reagáló modelleket.

Czibere Károly emlékeztetett: korábban egy államtitkárság foglalkozott a szociális- és családüggyel, ez a mostani struktúrában ketté lett választva ifjúság- és családügyre, valamint szociális- és felzárkózásügyre. Mint mondta, a szétválasztás oka, hogy míg a családpolitika alapvetően a gyermekvállaláshoz kapcsolódó költségek kompenzálását, a gyermekvállalás ösztönzését jelenti, addig a szociális ügyek alapvetően társadalmi hátrányokkal, szociálpolitikai kockázatokkal függnek össze. Ezeknél az embereknél már nem elég a jövedelemkompenzáció, mivel komplex problémával küzdenek és megjelenik náluk egyfajta rászorultság is. Vagyis, a szociális államtitkárság fog a jövőben foglalkozni a segélyezéssel és a rászorulóknak - időseknek, fogyatékossággal élőknek, szenvedélybetegeknek, állami gondozottaknak - nyújtandó szolgáltatásokkal - mondta.

Az államtitkár felidézte: a rendszerváltozás után alakultak ki a szociálpolitikának a mai is működő, a szociális védelem rendszerét a mai napig meghatározó intézményi kereteit. Ez a szociálpolitikai ellátórendszer nagyon sok tekintetben bevált, de az évek során összegyűlt tapasztalatok arra ösztönöznek, hogy bizonyos területeken módosítsunk - tette hozzá.

Az alapellátásban például a támogató szolgálatok, közösségi ellátások megerősítése lenne indokolt, ugyanakkor - például a házi gondozás esetében - az eredményesség javítása a feladat.

Czibere Károly szerint indokolt a gyermekjóléti és családsegítő szolgálatok - mint "az első védelmi vonal" - megerősítése és fejlesztése is, mivel - ahogy a szigetszentmiklósi gyermekbántalmazás is rávilágított - a családsegítő és a gyermekjóléti szolgálatok sokszor párhuzamosan működnek, kevés a rendelkezésükre álló erőforrás, és előfordul, hogy az alapfeladataikat sem tudják ellátni. Meg kell erősíteni a jelzőrendszeri funkciókat is - tette hozzá.

A hajléktalanoknak, szenvedélybetegeknek és fogyatékossággal élő embereknek szóló támogatott lakhatás programját fontosnak és folytatandónak ítélte, ugyanakkor megdöbbentően kevésnek tartja azt a 116 férőhelyet, amit az elmúlt hat hónapban engedélyeztek, miközben több ezer ember vehetné igénybe. Jelezte: ezen is változtatni kell, vonzóvá kell tenni ezt a lehetőséget a fenntartóknak.

Czibere Károly szerint a segélyezés rendszere "számtalan sebből vérzik", példaként pedig azt említette, hogy az önkormányzatok pénzügyi lehetőségeitől függ, mennyire tudnak saját erőt biztosítani a segélyezéshez és emiatt eltérő az önkormányzatok segélyezési lehetősége, miközben az egyes segélyezettek sem tudják, hogy lehetőségük lenne segélyért folyamodni. Jelezte azt is, a segélyezés nem képes önmagában kezelni a családok krízisének komplexitását, csak akkor, ha összekapcsolódik a szolgáltatásokkal. A segélyezés fontos, mert képes megakadályozni az elszegényedést, de önmagában nem reagál a krízis jellegére és összetettségére - mondta.

Hozzátette: a krízis soha nem csak abból áll, hogy valaki szegény, mert mindig megjelenik mellette más probléma - például lakhatási nehézségek, alkohol-problémák, családon belüli erőszak - is, és az nem jelenti az "ördögi kör" megszakítását, ha csak segélyt kap a rászoruló. Ilyenkor van szükség a krízishez "közel menő" szakemberre, a szociális munkásra, aki ágazatközi módon tudja kezelni a dolgot, aki a krízisben lévő valós szükségleteit nézi - mondta. Hozzátette: több szakmai műhely is van, ahol ilyen "profi" szociális munkások dolgoznak, nekik a jövőben nagyobb teret engedne az államtitkárság és több feladattal bízná meg őket.

A szociálpolitika apró, modellprogramokból áll össze, és ami beválik, azt el lehet és kell is országosan terjeszteni - mondta és kifejtette: a nagy ellátórendszerek "egydimenziósak", főleg a pénzbeli ellátások, és nem egészülnek ki szolgáltatással, információnyújtással, tanácsadással, holott erre a problémák komplexitása miatt szükség lenne. Jelezte: az államtitkárság a jövőben ebben a szemléletben szeretné végezni a munkáját. Czibere Károly kiemelte: feladatuk a szociális ágazatban dolgozók életpálya-modelljének megalkotása, hogy megbecsüljék a szakembereket, "akik kitartanak, elkötelezettek, és óriási tapasztalati tőkét hordoznak".

Forrás: MTI

A tartalom megosztása

További hírek A kategória további hírei

« Vissza az előző oldalra