Hírek: Aktualitások
A segélyek központi nyilvántartása = előjáték a segélyplafonhoz? (2013-09-04)
A kormányzat társadalmi egyeztetésre bocsátott egy hosszú és unalmas nevű törvénytervezetet. Ez azt célozza, hogy az önkormányzatok és azok szervei által nyújtott segélyek helyi nyilvántartása mellett egy központi rendszert is kialakítson.
A kormányzat társadalmi egyeztetésre bocsátott egy hosszú és unalmas nevű törvénytervezetet. Ez azt célozza, hogy az önkormányzatok és azok szervei által nyújtott segélyek helyi nyilvántartása mellett egy központi rendszert is kialakítson.
A segélyek központi nyilvántartása amellett, hogy átláthatóbbá teszi a rendszert, arra is lehetőséget teremt, hogy központi segélyplafont vezessenek be, amely a jelenleginél tágabb körre is kiterjeszthető.
Önkormányzatok és szerveik által nyújtott segélyek
Bár a közvélemény általában jóval nagyobbnak ítéli, a segélyezési szabályok többszöri módosítását követően 2013-ban a költségvetés tervezett kiadásainak csak 0,89 százalékát (!) irányozták elő a rászorultsági segélyekre. Ez a csökkenés jelentős részben összefügg a nominális segélyösszeg csökkenést jelentő egyéb változásokkal, valamint azzal, hogy megnőtt a közfoglalkoztatásra fordított összegek aránya.
A segélyek nagysága ennél persze valamivel (de nem jelentősen) nagyobb: az önkormányzatok saját bevételeikből újfajta ellátásokat is bevezethetnek (pl. továbbtanulási támogatás stb.). Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy az önkormányzatok saját bevételszerzési lehetőségei erősen korlátozottak, így a segélyezési kiadásokat alapvetően ez az állami támogatás fedezi.
Mire jó a nyilvántartás?
Magyarországon 1993 óta a rászorultsági segélyezési rendszer működtetése önkormányzati feladat, ezért ezekről az ellátásokról az államnak eddig nem volt általános nyilvántartása. Az önkormányzatok átfogó jelentéseiből lehetett tudni, hogy összességében mennyit költenek erre. Azaz, az eddigi rendszerben azt tudták, hogy mennyit fizetnek ki és hány embernek a helyi közösségek, de azt, hogy pontosan kiknek és pontosan mennyit, azt nem.
Ezek a beszámolók - jellegüknél fogva - bizonytalanságokat is tartalmazhattak, bár ezeket az új, rendkívül kötött és államilag erősen kontrollált önkormányzati finanszírozási rendszer nagyrészt kiszűrte. Azonban mindezek mellett is hasznos lehet az egységes nyilvántartás, ezzel pontosabb képet kaphat a kormányzat a tervezéshez.
Ez a valódi cél?
Önmagában azonban a pontosabb adatok iránti igény kevéssé indokolja egy új, egységes nyilvántartási rendszer kiépítésének (általában nem kis) költségeit, amelyet - a feladatot elrendelő kormányhatározat alapján - elsősorban uniós forrásokból kívánnak finanszírozni. Az ilyen rendszer ugyanis azt is lehetővé teheti, hogy a korábban központilag nem ellenőrzött segélyezési összegeket jogosultanként össze lehessen vezetni.
Márpedig egy ilyen összevezetés után - az eddigi tapasztalatokra figyelemmel - a következő lépést az ellátási összegek maximális mértékének korlátozása jelentette.
Segélyplafon?
A segélyplafon több ízben előkerült az elmúlt évek magyar szociálpolitikájában. Az első ilyen jellegű intézkedést még a szocialista kormányzat vezette be 2007. január 1-jével, amikor kimondták, hogy az akkori legfontosabb jövedelempótló ellátás, a rendszeres szociális segély összege nem haladhatja meg a nettó minimálbér összegét. Ennek elvileg az volt a háttere, hogy munka nélkül senki ne kereshessen többet, mint amennyit munkával lehet. Persze ez az állítás kissé sántított: a segélyt ugyanis nem egy embernek, hanem egy egész családnak állapították meg, a gyermekeket ráadásul alacsonyabb szorzóval számítottak be a rendszerbe.
A segélyplafon kérdése azonban továbbra is napirenden maradt, összekapcsolódva a szociális kártyával összefüggő vitákkal. A plafon bevezetésének eddigi legfőbb akadályát ugyanis éppen az egyéni szintig kiépített országos nyilvántartási hiánya képezte.
A plafon mellett érvelők azt emelik ki, hogy a különféle rászorultsági ellátásokból egy család a nettó minimálbérrel összemérhető támogatáshoz juthat, amely fokozza a feszültséget az alacsony keresetű dolgozók és a segélyezettek között. A plafon bevezetésének ellenzői azt emelik ki, hogy a segélyek maximális összegének csökkentése elsősorban a nehéz élethelyzet - így például egy téli megbetegedés, vagy egy váratlan esemény - esetén zárja ki a hatékony segítséget, hiszen egy segélyezési plafon bevezetése esetén az ilyen, hirtelen kiadásokkal járó időszakok jelenthetnek problémát. Ez azért sem jó, mert az ilyen esetek az uzsora működésének a táptalaját jelenthetik.
Ami biztosan nem fontos szempont...
... az a költségvetési megtakarítás. Magyarországon a szociális védelmi kiadások (amelyek közé a szociális ellátórendszer - így a bölcsődék, az idősek klubjai, az idősek otthonai, a fogyatékosok otthonai stb. - mellett a teljes családtámogatási rendszer és a családi adókedvezmények, sőt a rendszeren belül a legjelentősebb kiadást jelentő nyugdíjak is beletartoznak) szintje az EU-27 átlagánál alacsonyabb.
Ráadásul a segélyezési kassza a teljes szociális védelmi rendszeren belül is elhanyagolható nagyságot jelent. Így ezzel a csomaggal számottevő költségvetési megtakarítást nem lehet elérni, miközben a legszegényebbek élethelyzetét - különösen a rendkívüli kiadásokkal járó időszakban - jelentősen megnehezítheti.
Így ez a csomag jelen formájában alapvetően az alacsony keresetűek és a középosztály felé jelent - politikai - üzenetet: ezekben a rétegekben ugyanis a szegényekkel szemben erős fenntartások alakultak ki. Ha röviden össze akarjuk foglalni, az európai kezdeményezésként megjelenő havi családi minimumjövedelem teljes mértékben szembefut a törvényjavaslat logikájával, így várható, hogy az azt feltételesen támogató ellenzéki pártok élesen tiltakoznak ezzel a javaslattal szemben is.
A csomag másik veszélye, hogy bár jelenleg csak a rászorultsági segélyekre terjed ki, de a kiépülő informatikai rendszer akár egyéb ellátásokra is kiterjeszthető. Mivel közelednek a választások, ez a veszély nem azonnali, de lehetőségként még fennáll.
Forrás: Ténytár