- Demográfiai programot indít a kormány az év második felében, ha a gazdasági növekedés ezt lehetővé teszi - mondta Orbán Viktor miniszterelnök. Lehet-e a 21. században kormányzati intézkedésekkel ösztönözni a gyerekvállalást?
- Magyarországon a kormányzat egyelőre szerencsés helyzetben van, mert még jelen vannak a tradicionális családi értékek, a fiatalok fontosnak tartják a házasság intézményét, szeretnének gyereket, még pedig többet, mint amennyit végül is vállalnak. Vagyis nem az értékeket kell befolyásolni, csak megteremteni annak a feltételeit, hogy valóban megszülessenek a tervezett gyerekek.

- Hány gyereket vállalnánk elvileg, és mennyi születik meg?
- Átlagosan 2,2 gyereket terveznek ma a fiatalok, de csak 1,2-1,3 jön világra.

- Mit tehet azért egy kormány, hogy – miként a miniszterelnök évértékelő beszédében fogalmazott – a babáknak „legyen kedvük” megszületni? Több pénzt kell fordítaniuk a családok támogatására?
- Demográfusként fontos megjegyeznem, hogy sajnos már akkor újból csökkent a születésszám, amikor a kormányfő arról beszélt, hogy a kormány intézkedéseinek köszönhetően ismét több gyerek születik. Én nem vagyok meggyőződve arról, hogy ha bedobok az automatába 200 forintot, kijön a gyerek, hogy kizárólag a pénzbeli támogatások növelésével ösztönözhető a gyerekvállalás. Ennél sokkal lényegesebb lenne egy stabil, hosszú távra tervezhető családpolitika és a jelenleginél jóval nagyobb kapacitású, jó színvonalú és megfizethető gyerekintézményi rendszer.

- Az utóbbi évek valóban nem a stabilitásról szóltak.
- Az 1967 óta sziklaszilárdnak hitt családpolitikai rendszernek az első pofont a Bokros-csomag adta, ami azzal szembesítette az embereket, ami egy tollvonással bármi megváltoztatható. Ezt a nem alaptalan félelmet az óta sem sikerült eloszlatni, főleg, miután az óta sem bírták ki a kormányok, hogy ne alakítsák a saját ideológiájukhoz a rendszert. Így lett preferált a családi pótlék az előző, a családi adókedvezmény pedig a jelenlegi kormány alatt. Ehhez hozzájött a gazdasági-politikai változékonyság, amelynek következményeként például fizetőssé vált a felsőoktatás, amivel kapcsolatban talán bele sem gondoltak, mennyire visszavetheti a gyerekvállalást azoknál, akik felelősen gondolkodnak a gyerekük jövőjéről. Az egészből az egyén számára nem marad más, mint a káosz és a bizonytalanság.

- A család- vagy akár a népesedéspolitikát illetően sem tudni, merre megyünk, csak ötletelések vannak.
- Pozitívnak tartom, hogy a kormány újra és újra előveszi ezt a kérdést, hiszen mindannyiunk jövőjét befolyásoló sorskérdésről van szó. A különböző számítások szerint is 7-8 millió főre csökkenhet a népesség száma 2050-re, ha marad a jelenlegi tendencia. Más kérdés, hogy egyelőre valóban nem látni semmilyen koherens és szisztematikusan megvalósítható népesedéspolitikai koncepciót. És bár a kormány jó szándékát nem vitatom, sok dolog megkérdőjelezhető. Biztosan jót akarnak ők például ezzel a Táncválasztó, párválasztó rendezvénnyel is, mert azért az döbbenetes, hogy az egyedülállók száma tíz év alatt 30 százalékkal nőtt hazánkban, a középkorúak és a fiatalok körében is. Ráadásul ezek az egyszemélyes háztartások, amelyekhez még azokat is hozzá kellene számítanunk, akik felnőttként a szüleikkel élnek.

-  Matolcsy György közlése szerint mintegy félmillió magyar él, dolgozik külföldön. Őket is beleszámolták már a veszteségbe?
- A népszámlálás nem hozta ki ezt a számot, de ha ez igaz, akkor ez újabb ok arra, hogy komolyan foglalkozzunk a demográfiai bomba hatástalanításával. Mivel fogalmunk sincs ennek az ötszázezer külföldön élő magyarnak a korösszetételéről, nem ismerjük a terveiket, lehetetlen demográfiai prognózist készíteni, megjósolhatatlan, mi lesz ennek a következménye. De valószínűleg fiatalokról van szó, akikre most egyébként is jellemző egyfajta „külföldre kell menni” tömeghisztéria, ami nyilván le fog csillapodni. Addig azonban arra kell számítani, hogy ők most nem a gyerekvállalással vannak elfoglalva.

- Azt mondja, nálunk még élnek a tradicionális értékek, mégis egyre többen élnek egyedül. Nem ellentmondás ez?
- Ha azt nézzük például, hogy a németeknek már a 30 százaléka tudatosan vállalja a gyermektelenséget, idehaza azonban ez még egyáltalán nem elfogadott és különösen nem vágyott életforma, akkor azt hiszem mondhatjuk, hogy mi még a tradicionális értékeket tekintjük elsődlegesnek. Ugyanakkor komoly félelmeim vannak, mert már az utóbbi tíz évben is jelentős szemléletváltozáson ment keresztül a társadalom, pedig az értékek általában nagyon lassan változnak. Még a 2000-es évek elején is azt tartotta a többség ideálisnak, ha a férfi biztosítja a család anyagi hátterét, a nő pedig a háztartással és a gyerekekkel foglalkozik. Ma még ugyan egy kicsivel még mindig többen tartják fontosabbnak a nők közül a családot, de már csak alig ötven százalék fölötti arányban. Hasonlóan megváltozott a házasság és az együttélés megítélése: a 90-es években még a megkérdezettek egynegyede mondta azt, hogy nincs abban semmi rossz, ha a párok az élettársi kapcsolatot választják. Ma már a háromnegyedük kifejezetten elfogadja a házasságkötés nélküli együttélést. Én attól tartok, hogy ahogyan az élettársi kapcsolat egyre elfogadottabb, úgy lesz ez a gyerektelenséggel. A társadalom ugyanis reagál egy megjelent élethelyzetre, márpedig a gyerektelenek száma folyamatosan nő, a harmincéves nők fele még nem szült, és hiába élünk tovább, a reprodukciós ciklus szakemberek szerint nem lett hosszabb.

- Mit gondol, meddig van még esélyünk megfordítani a tendenciát?
- A 24. órában vagyunk, még szülőképes korban van a 74-79-ben született nagy létszámú korosztály. Minden prognózis azzal számolt, hogy ezek a Ratkó-unokák már a kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején több gyereket hoznak a világra, ezzel szemben csökkent a születések száma. Utánuk viszont már alacsonyabb létszámú korosztályok válnak nemzőképessé, ami önmagában csökkenteni fogja a születések számát, ha csak a nők el nem határozzák, hogy négy gyereket vállalnak.

- Ön szerint ösztönözné a gyerekvállalást, ha több olyan munkahely lenne Magyarországon, ahol részfoglalkozásban dolgozhatnának az anyák?
- A részfoglalkoztatást illetően meglehetősen szkeptikus vagyok, mert olyan mértékben megnöveli a munkáltatók járulékos költségeiket, amit nagyon nehéz kompenzálni, és a cégek nem jótékonysági intézmények. Negyven éve beszélünk erről, de nem történt érdemi előrelépés. Azt gondolom, a közszférának kellene ebben példát mutatnia, de nem a gyerek 3 éves, hanem legalább 8 éves koráig segítve az anyákat.

- Mit gondol, jogos elvárása egy szülőnek az állammal szemben, hogy támogassa a családokat?
- A gyerekvállalás beruházás olyan beruházás, amiből hosszú távon mindenki profitál, és a gyerekvállalás anyagi terhekkel jár, ezért úgy gondolom, igen, jogos az elvárás.