Hírek: Pályázati információk

Gyermek- és ifjúsági szakértői névjegyzék kialakítása / SZAKE-IFJ-09 (2009-03-16)

Gyermek- és ifjúsági szakértői névjegyzék kialakítása / SZAKE-IFJ-09 A Szociális és Munkaügyi Minisztérium megbízásából az ESZA Európai Szociális Alap Nemzeti Programirányító Iroda Társadalmi Szolgáltató Kht. (ESZA Kht.) pályázatot hirdet általános gyermek- és ifjúságügyi szakértői névjegyzék kialakítása céljából.


1. A pályázat célja
Azon szakértői kör kiválasztása, amelynek tagjai eseti szerződés alapján közreműködnek a Szociális és Munkaügyi Minisztérium és a Gyermek- és Ifjúsági Alapprogram által gyermek- és ifjúsági témában megjelentetett pályázatok szakmai értékelésében.

2. Fogalmak
2.1. Internetes pályázatkezelő rendszer: a Pályázatkezelő által üzemeltetett Internet-alapú pályázatkezelő információs rendszer (Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszer, EPER).
2.2. Összeférhetetlenség: a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 6.§ (1) bekezdés szerint összeférhetetlenség azzal szemben áll fenn,
a) aki a pályázati eljárásban döntés-előkészítőként közreműködő vagy döntéshozó.
aa) Döntés előkészítésben közreműködőnek minősül: az a természetes személy, aki
aa1) munkaviszony jellegű jogviszonyban vagy polgári jogi jogviszony alapján részt vesz a pályázati kiírás vagy a támogatási döntés előkészítésében,
aa2) támogatási döntés meghozatalára irányuló eljárásban javaslattételi, véleményezési joggal rendelkezik, vagy ilyen joggal rendelkező testület tagja;
ab) Döntéshozónak minősül: az a természetes személy, aki
ab1) feladat- és hatásköre alapján a támogatási döntés meghozatalára jogosult, vagy az erre jogosult szerv vezetője vagy testület tagja,
ab2) feladat- és hatásköre alapján támogatási döntésre érdemi befolyással rendelkezik, így különösen, ha a támogatási döntéshez kapcsolódóan egyetértési, vétó-, hozzájárulási, illetve jóváhagyási joggal rendelkezik, vagy ilyen joggal rendelkező szerv vezetője vagy testület tagja;
b) kizárt közjogi tisztségviselő,
kizárt közjogi tisztségviselőnek minősül: a Kormány tagja, a kormánybiztos, az államtitkár, a szakállamtitkár, a regionális fejlesztési tanács elnöke, a fejlesztéspolitikai ügyekben feladatkörrel rendelkező központi hivatal vezetője, a regionális fejlesztési tanács által törvény előírása alapján létrehozott társaság vezető tisztségviselői, felügyelő bizottsága tagjai, illetve az Ágazati Operatív Programok Közreműködő szervezetei vezető tisztségviselői és ellenőrző szervének tagjai;
c) az a)-b) pont alá tartozó személy közeli hozzátartozója,
közeli hozzátartozó: a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) által meghatározott közeli hozzátartozó;
d) az a)-c) pontban megjelölt személy tulajdonában álló gazdasági társaság,
valamely személy tulajdonában álló gazdasági társaságnak minősül:
da) a legalább 5%-os tulajdonában álló nyilvánosan működő részvénytársaság,
db) a bármilyen arányban tulajdonában álló gazdasági társaság (ide nem értve a nyilvánosan működő részvénytársaságot),
dc) a tulajdonában álló b) pont szerinti társaság
dc1) legalább 5%-os tulajdonában álló nyilvánosan működő részvénytársaság,
dc2) bármilyen arányú tulajdonában álló gazdasági társaság (ide nem értve a nyilvánosan működő részvénytársaságot).
e) olyan gazdasági társaság, alapítvány, társadalmi szervezet, egyház vagy szakszervezet, illetve ezek önálló jogi személyiséggel rendelkező olyan szervezeti egysége, amelyben az a)-c) pont alá tartozó személy vezető tisztségviselő, az alapítvány kezelő szervének, szervezetének tagja, tisztségviselője, a társadalmi szervezet, az egyház vagy a szakszervezet ügyintéző vagy képviseleti szervének tagja.
Vezető tisztségviselő: a gazdasági társaságokról szóló törvény által meghatározott vezető tisztségviselő.
f) az a társadalmi szervezet, egyház vagy szakszervezet, illetve ezek önálló jogi személyiséggel rendelkező azon szervezeti egysége,
fa) amely a pályázat kiírását megelőző öt évben együttműködési megállapodást kötött vagy tartott fenn Magyarországon bejegyzett párttal (a továbbiakban: párt),
fb) amely a pályázat kiírását megelőző öt évben párttal közös jelöltet állított országgyűlési, európai parlamenti vagy helyi önkormányzati választáson,
g) akinek a részvételből való kizártságának tényét a Knytv. 13. § alapján a honlapon közzétették.

3. Pályázati téma
Általános gyermek- és ifjúságügyi szakértő.

4. Szakmai elvárások, beküldendő dokumentumok köre
Az alábbiakat kérjük a szakmai önéletrajzban részletesen bemutatni, vagy külön dokumentumként beküldeni az internetes pályázati adatlap előírásai szerint. A 6. pontban leírt feltételekről, előnyökről az internetes pályázati adatlap kérdéseire válaszolva kell számot adni a jelentkezőknek:
- egy gyermek- és ifjúsági civil szervezet vezetőjének, és egy települési (vagy területi) önkormányzat képviselőjének (jegyző, polgármester) támogató nyilatkozata (támogató nyilatkozat 1., 2. );
- a területileg illetékes Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda szakmai ajánlása (szakmai ajánlás);
- nonprofit szervezeti, projektmenedzseri, ifjúságpolitikai és közösségfejlesztési ismeretek (részletes szakmai önéletrajzban bemutatva);
- felsőfokú végzettség (végzettséget igazoló dokumentum(ok));
- gyermek- és ifjúsági szakterületen (önkormányzatnál, intézményben vagy civil szervezetnél) eltöltött minimum 5 éves gyakorlat (részletes szakmai önéletrajzban bemutatva). A gyakorlat alkalmazottként, vagy önkéntesként is megszerezhető.

Az elbírálásnál előnyt jelent:
- a civil szervezeti aktivitás, illetve tagság (részletes szakmai önéletrajzban bemutatva),
- az ifjúsági szakértői, ifjúságsegítői képesítés (végzettséget igazoló dokumentumok),
- az országos és/vagy regionális gyermek- és ifjúsági pályázatok írásában és értékelésében szerzett gyakorlat (pályázati űrlap erre vonatkozó kérdésében bemutatva),

5. Beadható pályázatok száma
Jelen pályázati felhívásra egy pályázó csak egy pályázatot nyújthat be.

6. A pályázók köre
Pályázatot nyújthatnak be magyar állampolgársággal rendelkező azon természetes személyek, akik rendelkeznek
- jó kommunikációs készséggel, kooperációs képességgel, döntési képességgel, projektterv kidolgozásában és költségvetés elkészítésében való jártassággal, elemző- készséggel és pályázatírásban szerzett gyakorlattal, szélessávú Internet hozzáféréssel, illetve
- a választott szakértői témakör(ök)nél feltüntetett tapasztalattal, végzettséggel, gyakorlattal,
- felhasználói szintű számítógépes ismerettel (Word, Excel, Internet),
- on-line internetes alkalmazás használatára alkalmas Internet-kapcsolattal, és
akik regisztráltak az EPER-ben, valamint a szakértői tevékenységről számlát tudnak kibocsátani.

Nem nyújthatnak be pályázatot a Szociális és Munkaügyi Minisztériummal vagy az FSZH Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálattal köztisztviselői jogviszonyban álló munkavállalók, illetve az ESZA Kht.-vel vagy Szociális és Munkaügyi Intézettel munkaviszonyban és munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló munkavállalók.

Azon általános gyermek- és ifjúságügyi szakértőknek, akik a korábbi évek pályázata alapján bekerültek a gyermek- és ifjúsági szakértői névjegyzékbe, új pályázatot kell benyújtaniuk.
A korábbi gyermek- és ifjúsági szakértői névjegyzék 2009. március 31-én hatályát veszti.

A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény (a továbbiakban Knyt.) értelmében jelen szakértői felhívás keretében kiválasztott szakértők döntés-előkészítésben közreműködőnek minősülnek. A Knyt. 9.§-a szerint nem vehet részt döntés-előkészítésben közreműködőként az, aki vagy akinek közeli hozzátartozója a pályázóval munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll.

Felhívjuk a figyelmüket, hogy a 2008. április 1-je után közzétett pályázati kiírások esetében olyan szervezetek és személyek nem indulhatnak pályázóként és nem részesülhetnek támogatásban, amelyekkel szemben a Knyt. 6.§ bekezdése szerint foglalt összeférhetetlenségi ok áll fenn, vagy a Knyt. 8.§ (1) bekezdésében foglalt érintettség áll fenn és ezen körülmény közzétételét a Knyt. szerinti határidőben nem kezdeményezik.

7. A pályázatok benyújtásának módja és helye
A pályázatot kizárólag elektronikus úton, e-pályázatként lehet benyújtani a Pályázatkezelő által működtetett EPER rendszeren keresztül. Az internetes pályázati adatlapot és űrlapot a pályázati felhívásban és útmutatóban közölteknek megfelelően hiánytalanul, a kérdésekre választ adva és az ott megjelölt elektronikus mellékletek becsatolásával kell benyújtani.
A pályázat benyújtását megelőzően minden pályázónak a http://www.esf.hu honlapon regisztrálnia kell magát az EPER-ben, melyhez rendelkeznie kell egy érvényes elektronikus levélcímmel (e-mail cím).
7.1. A pályázat elkészítésével és benyújtásával kapcsolatos tudnivalók
7.1.1. Pályázati dokumentáció
A pályázati felhívás megjelenik a Szociális és Munkaügyi Minisztérium és az ESZA Kht. honlapján, amelyeknek címe: http://www.szmm.gov.hu
http://www.esf.hu

A pályázati felhívás az internetes pályázati adatlappal együtt képezi a pályázati dokumentációt, együtt tartalmazzák a pályázáshoz szükséges összes feltételt.
7.1.2. Kötelező regisztráció
Regisztrálni egyszer szükséges, amely egyszeri regisztrációval a pályázó korlátlan számú internetes pályázatot jogosult beadni az ESZA Kht. által kezelt hazai pályázatokra. A szakértő korábbi regisztrációjáról információt a "Regisztráció kereső" funkció segítségével kaphat.
7.1.3. Regisztráció menete
A regisztrációhoz egyetlen működő elektronikus levélcímre (e-mail címre) van szükség. Lépjen a http://eper.esf.hu oldalra, majd kattintson a jobb felső sarokban látható EPER logóra, azután pedig a Regisztráció nyomógombra. Jelen pályázati felhívásra kizárólag magánszemélyek adhatnak be pályázatot, tehát válassza a "Személy regisztráció" gombot
A regisztráció során az Általános, Alapadatok, Címadatok, Banki adatok, Információs adatok és Nyilatkozatok füleken végiglapozva (bal oldali menüsor) meg kell adnia a regisztrálni kívánt személy legfontosabb adatait, amely a pályázati eljáráshoz nélkülözhetetlen (név, lakcím, adó azonosító jel, bankszámlaszám stb.), illetve egyéb információs, de nem kötelezően kitöltendő adatokat. A kötelező adatmezők elnevezéseinél piros vonalat talál.
Az eljárás akkor sikeres, ha a "Regisztráció" nyomógombra kattintva nem kap üzenetet hiányzó adatokról, hanem arról értesül, hogy aktivációs e-mailt küldött a rendszer. Regisztrációját úgy tudja érvényesíteni, hogy a megkapott aktivációs e-mailben található linkre kattint a befejezéstől számított 72 órán belül. 72 óra letelte után a rendszer automatikusan törli a megadott adatokat, újra tudja kezdeni az eljárást. 72 órán belül, ha ismételten regisztrálni próbál, hibaüzenetet fog kapni, hogy ilyen adószámmal már történt regisztráció. Ha nem kapta meg az aktivációs e-mailt, kérjük, forduljon az ESZA Kht. ügyfélszolgálatához.
7.1.4. Regisztrációs nyilatkozat
A regisztrált pályázó minden évben köteles a Pályázatkezelőnek benyújtani az EPER-ből kinyomtatható "Regisztrációs Nyilatkozat"-nak a pályázó által aláírt egy eredeti példányát. A regisztrációs nyilatkozatot egy eredeti (kék tollal aláírt) példányban kell beküldenie az ESZA Kht. postacímére.
A nyilatkozat kinyomtatásához kérjük, lépjen be a rendszerbe, válassza a "Reg.nyilatkozat" menüpontban a "nyilatkozat nyomtatása" gombot. A nyomógomb PDF dokumentumot készít. Amennyiben nincs számítógépén PDF dokumentum olvasására alkalmas program, telepítenie kell. A telepítőcsomagot letöltheti például a http://eper.esf.hu honlapról is, a jobb alsó sarokban található "Technikai ajánlás"-ból. Kattintson valamelyik Adobe Acrobat Reader linkre, válassza a Mentés (Save) parancsot, mentse el a .exe kiterjesztésű fájlt a saját gépére, majd futtassa (Run) azt.
A nyilatkozat egy, a rendezett munkaügyi kapcsolatokról szóló mellékletet is tartalmaz, amelyet természetes személyek regisztrációja esetén nem kell beküldeni.
Az EPER használatához további segítséget nyújt a http://eper.esf.hu honlap Dokumentumok menüpontjában megtalálható Felhasználói kézikönyv.
7.1.5. Regisztrációs díj
A regisztrált pályázó minden évben köteles a Pályázatkezelőnek befizetni a 3000 Ft, azaz háromezer forint éves regisztrációs díjat.
Az éves regisztrációs díjat az ESZA Kht. 10032000-00286318-00000031 számú bankszámlájára kell befizetni. A regisztrációs díj befizetésekor, átutalásakor kérjük, az internetes pályázatkezelő rendszerben megadott felhasználónevet vagy a pályázó nevét tüntessék fel a megjegyzés rovatban. Regisztrációs díj befizetést csak abban az esetben áll módunkban elfogadni, ha a befizető megegyezik a regisztrált partnerrel.
7.1.6. Regisztrációval kapcsolatos határidők
A Regisztrációs Nyilatkozatot legkésőbb az adott naptári évben elsőként beadott internetes pályázat beadási határideje napján kell postai úton benyújtani a Pályázatkezelőnek. Az éves regisztrációs díjat az első pályázat benyújtása előtt kell a pályázatkezelő 10032000-00286318-00000031 számú bankszámlájára befizetni.
7.1.7. Regisztrációs dokumentumok ellenőrzése
A beküldött regisztrációs nyilatkozatot és az ESZA Kht. megadott számlaszámára megérkezett befizetéseket a Pályázatkezelő munkatársai ellenőrzik és iktatják az EPER-be. Ameddig nem kap "érvényes" jelölést a rendszerben az Ön által kinyomtatott nyilatkozat és befizetés, addig minden belépéskor üzenetben fogja figyelmeztetni az EPER arra, hogy nincs érvényes nyilatkozata és regisztrációs díj befizetése. Amennyiben már postázta az ESZA Kht. számára a nyilatkozatot, illetve befizette a 3000 Ft-os díjat, hagyja figyelmen kívül ezt az üzenetet. Sem a pályázat elkészítését vagy véglegesítését, sem más műveletet nem korlátoz ez a figyelmeztetés.

8. A pályázatok benyújtásának határideje
Az internetes pályázatok beadási határideje 2009. március 25., 24:00 óra.
Határidőben benyújtottnak minősül az a pályázat, amely az EPER-ben véglegesítésre került.
Azon pályázatokat, amelyek nem kerülnek véglegesítésre a beadási határidőig (státusza "megkezdett" maradt), azokat Pályázatkezelő nem tekinti benyújtottnak, figyelmen kívül hagyja, s már érvényességi ellenőrzésnek sem veti alá.
Az EPER-ben a megadott beadási határidő után pályázatot véglegesíteni nem lehet.

Pályázatkezelő ESZA Kht. Hazai Programigazgatósága
1134 Budapest, Váci út 45. "C" épület
http://www.esf.hu
9. A pályázat érvényességének vizsgálata
A benyújtott (véglegesített) pályázatokat a Pályázatkezelő internetes pályázatkezelő rendszere automatikusan iktatja és pályázati azonosítóval látja el. A beérkezést követően a pályázatok érvényességi ellenőrzésére kerül sor az alábbi szempontok szerint:
a) a pályázat kitöltöttsége, megfelelősége;
b) a pályázónak a pályázat benyújtására való jogosultsága,;
c) a csatolandó dokumentumok megléte;
d) a Regisztrációs Nyilatkozat postára adásának dátuma, megfelelősége;
e) a regisztrációs díj befizetése.

A pályázat beérkezését követően nincs lehetőség hiánypótlásra.
Amennyiben a Pályázatkezelő a pályázat érvényességi ellenőrzése során megállapítja, hogy a pályázat nem felel meg a pályázati felhívásban és az internetes adatlapban foglalt feltételeknek, megállapítja a pályázat érvénytelenségét és az érvénytelenség okának megjelölésével elektronikus értesítést küld a pályázónak. Az érvénytelenné nyilvánítás ellen jogorvoslat benyújtásának helye nincs.

10. A pályázatok elbírálásának szakmai szempontrendszere és határideje
A beérkezett pályázatokról az Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára a szakmai területek vezetője és az ESZA Kht. javaslata alapján 2009. április 15-ig dönt.
Az elbírálás szempontrendszere:
- jelen pályázati felhívásban megfogalmazott szakmai elvárásoknak, feltételeknek és előnyöknek való megfelelőség,
- 2009-ben várható pályázatok számához becsült szükséges szakértői létszám.

11. A pályázók döntést követő kiértesítése
A döntést követően a Pályázatkezelő 3 munkanapon belül elektronikus úton értesítést küld a pályázat elbírálásáról, és a Szakértői Névjegyzéket közzéteszi http://www.szmm.gov.hu és a http://www.esf.hu honlapokon.
A döntés ellen a pályázó részéről jogorvoslati kérelem benyújtásának helye nincs.

12. Szerződéskötés
A Pályázatkezelő a Támogató által kiírt pályázati felhívásokra beérkező pályázatok elbírálásához - a Támogató kiválasztása alapján - eseti megbízási szerződés keretében fogja szakértői munkára felkérni a szakértői névjegyzékbe került személyeket a szakértői jegyzék közzétételétől 2010. április 30-ig tartó időszakban. Nem minden szakértői névjegyzékbe került pályázó láthat majd el érdemi szakmai bírálói munkát a beérkező pályázatok mennyisége miatt.

13. További információk
Jelen pályázati felhívás és az internetes pályázati adatlap együtt képezik a pályázati dokumentációt és tartalmazzák a pályázáshoz szükséges összes feltételt. A pályázati felhívás letölthető a http://www.esf.hu, a http://www.szmm.gov.hu honlapokról, vagy beszerezhető a Pályázatkezelő 1134 Budapest, Váci út 45. "C" épület címén.
A pályázattal kapcsolatban további információkat a 9.00-16.00 óra között hívható (1) 273-4250-es telefonszámon, valamint a hazaitamogatas@esf.hu e-mailcímen kaphatnak a Pályázatkezelőtől.

A tartalom megosztása

További hírek A kategória további hírei

« Vissza az előző oldalra