Hírek: Olvasóink írták
Családlátogatás = kaland? (2014-07-29)
Bakosi Tamás szociális munkás írása
Amikor azt hallottam egy Bagdy Emőke interjúban, hogy a pszichológusok a diploma megszerzését követően jogosultságot kapnak egy másik ember lelkének szentélyébe való belépésre (hangsúlyozva ennek felelősségét), elgondolkodtam, hogy vajon egy szociális munkás milyen jogosultságot is szerez és ez mennyire tudatos a ,,szürke munkanapokban". Egy szociális munkás látja kliense életterének valamennyi aspektusát, többek között a szociális helyzeten túl a lelki működésén át, a családi kapcsolatainak hálóját is. Az ezzel való munka sokféle, mégis izgalmakkal teli.
A szociális munka sokoldalú, számos területén módszer és munkaforma is, hogy családok életterébe lépünk, ugyanakkor ez jellemző pedagógusokra, gyámhivatali dolgozókra, védőnőkre stb. Elgondolkodtató, hogy mennyire is más vetületet vet a segítő kapcsolat akkor, amikor a család saját környezetében tudunk találkozni. Amikor belépünk az ajtón egy egészen új világ nyílik meg előttünk. A poharak, székek, ruhák, bútorok számunkra talán olykor leírandó (adminisztrálandó) tárgyak, de a családnak, akinek otthonába léptünk fontos kellékek, emlékeket őrző dolgok, amelyek az otthont jelentik. Mindennek jelentése van, így a bögrének az asztalon, a zokninak az ágy mellett, a száradó ruhának a szárítón vagy kerítésen, az udvaron hagyott labdának és sorolhatnám még. Észreveszem, hogy gyakran a gyermekek és szüleik fesztelenebbek, közvetlenebbek lesznek, amikor saját környezetükben találkozunk. Megmutatják egy másik arcukat, egy élet közelibb környezetben és nem egy interjúszoba mélyén vagy a hivatal folyosóján. Tapasztalattal és élménnyel teli, amikor kéri a gyermek, hogy játsz vele vagy csak nézd meg a kis zugát, ahol álmait éli, a mindennapjait tölti vagy amikor miközben a szülővel beszélgetsz hordja oda neked a játékait jelezve, ,,hé nézd nekem mim van".
Megtisztelő, amikor a gyakran anyagi nehézségekkel küzdő család hellyel és étellel, itallal kínál s te tudod, talán ez a heti étkük fontos és pótolhatatlan eleme. Hogy elfogadod vagy sem, az lehetne etikai kérdés, de egy pohár víz például egy tikkasztó melegben jól eshet a segítőnek, a kliensnek pedig a bizalom és az érzés: adhatok. (Persze ez helyzet és családfüggő.) Amikor a gyermek az öledbe ül, s a szülő látja, hogy miként közelítesz a szeme fénye felé, talán gondolhatja, hogy ,,tényleg segíteni akar a vendég és jó kezekben vagyok".
Persze számos esetben a családlátogatások igazi kalandok, amiket filmre kellene venni. Például menekülés a kutyák elől, fenyegetőzés az utca népétől vagy éppen elakadás a terepautóval. Azt hiszem, hogy ezek az események gondoskodnak a segítők megfelelő adrenalin szint eléréséről, aminek egyébként nem feltétele a terepmunka, hiszen intézményi kereteken belül is tudnak a kliensek meglepetéseket okozni. Felmerül bennem a már-már költői kérdés a veszélyességi pótlékot illetően.
Tehát a családlátogatásokra nem szerencsés úgy tekinteni, mint egy kötelezendően elvégzendő feladatra, sokkal inkább egy esélyre, ami segíthet a család mélyebb megismerésében vagy egy kalandra, ami újabb ,,világ" felfedezésére ad lehetőséget. Tudom, erre jut e legkevesebb idő a számos adminisztratív munka miatt, de amikor sor kerül rá érdemes megélni.
Amikor már a századik környezettanulmányon vagyunk is túl, olykor jusson eszünkbe a gyakran részletekben rejlő különlegesség, ami maga a ,,család világa".
Budapest, 2014.07.28.
Bakosi Tamás
(szociális munkás)