Megkezdődött a felkészülés a téli krízisidőszakra a hajléktalanellátásban azzal a pályázattal, amelyet június elején írt ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és a Hajléktalanokért Közalapítvány - közölte az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.

Czibere Károly elmondta: a pályázat célja, hogy segítse a hajléktalanokat ellátó intézmények és szervezetek finanszírozását, elsősorban télen, hogy senki ne kényszerüljön közterületen élni, aludni.

Éves szinten átlagosan 9500 hely áll rendelkezésre a hajléktalanszállókon az országban, ezt az idén télen - ahogy tavaly is - 1500-zal bővítik majd - jelezte az államtitkár.

Hozzátette: az országban 83 utcai szolgálat is működik, amelyek az „elsődleges védelmi vonalat” képezik, illetve 7500 nappali melegedő is rendelkezésre áll.

A pályázaton elnyert pénzből beszerezhetők majd az ellátáshoz szükséges eszközök, és megerősítik a diszpécserközpontok szerepét is – mondta Czibere Károly. Utóbbiakkal kapcsolatban úgy fogalmazott, a diszpécserszolgálatok jelentik a hajléktalanellátás „tengelyét”, hiszen hozzájuk futnak be a jelzések, ők végzik a kapacitásfelmérést, és szervezik a szolgáltatásokat.

Az újdonságok közül kiemelte az úgynevezett befogadó szálláshelyek kialakítását, amelyek a legrosszabb fizikális-mentális állapotban élő, mintegy 100-150 hajléktalan diagnózis alapú ellátását biztosítják majd, tehát nem csak a lakhatási problémát orvosolják, hanem speciális egészségügyi és pszichiátriai kezelést is nyújtanak ezeken a szállásokon.

Fotó: Botár Gergely/Miniszterelnökség

A további fejlesztések közül hangsúlyozta azon programok szerepét, amelyek segíthetnek a hajléktalanoknak a továbblépésben, vagyis növelik a lakhatási és foglalkoztatási esélyeiket.

Czibere Károly beszélt arról a nemrég elfogadott költségvetési módosításról is, amely megszüntette egyes szolgáltatások esetében a támogatások párhuzamos igénybevételének tilalmát. Eddig nem lehetett például párhuzamosan igénybe venni az éjszakai és az átmeneti szálláshelyeket. A változtatáshoz többletfinanszírozásra van szükség, amelyet ez év január elsejéig visszamenőleg is biztosítanak - fűzte hozzá az államtitkár.

A pályázatok elbírálása augusztus végén vagy szeptember elején várható, októberben pedig már hozzá is juthatnak a támogatáshoz a szervezetek. Idén a kormány összesen 8,5-9 milliárd forintot szán a hajléktalan-ellátásra – mondta Czibere Károly.

Az államtitkár azt is elmondta, hogy a rezsicsökkentés és a devizahitelesek mentésére hozott intézkedések pontosan azokat a tényezőket csökkentették, amelyek a lakhatás elvesztéséhez vezethetnek, tehát ezek a kormányzati programok a hajléktalanná válás megelőzését is szolgálják.

Forrás: Kormányzati Portál