Hírek: Aktualitások

Gyufásdoboz méretű segítség a megvert nőknek (2013-07-02)

Gyufásdoboz méretű segítség a megvert nőknek Állami segítség híján könnyen elhalhat egy sikeresnek induló kezdeményezés a családon belüli erőszak áldozatainak védelmére.

Állami segítség híján könnyen elhalhat egy sikeresnek induló kezdeményezés a családon belüli erőszak áldozatainak védelmére. Budapesten több kerületben tesztelnek egy bántalmazott nők számára kifejlesztett riasztót, melynek segítségével egy gombnyomással riasztható a rendőrség, a készülék hangfelvételei pedig egy későbbi bírósági tárgyaláson is felhasználhatóak. A vészjelzőrendszer teljes kiépítését elvileg a kormány is támogatná, úgy tűnik azonban, hogy nem sikerül beilleszteni olyan uniós programba, amelyik forrásként szolgálhatna, máshonnan pedig nincs rá pénz.

„Amióta nálam van a segélyhívó, megváltozott az életünk, sokkal nagyobb biztonságban érezzük magunkat” – mondta a hvg.hu-nak Anna, akit éveken át fizikailag, és lelkileg is bántalmazott házastársa, és volt, hogy kizárta lakásukból. Anna úgy érezte, akkor volt a legnagyobb veszélynek kitéve, amikor úgy döntött, hogy elhagyja erőszakos férjét. „Egyszer használnom is kellett a segélyhívót, amikor a bántalmazó lökdösni kezdte a gyermekemet az utcán – a rendőrség 10 percen belül kinn volt” – mondta.

Már Magyarországon is elérhető az a vészjelző készülék, amelynek jóvoltából sokkal gyorsabban és egyszerűbben kaphatnak az áldozatok segítséget. A „nők biztonságáért” elnevezésű kísérleti program a Nők a Nőkért az Erőszak Ellen (NANE), a Vodafone és több budapesti rendőrkapitányság együttműködésével jött létre 2011 szeptemberében. A készülékeket egyelőre a IX. kerületben, a VII. és a XII. kerületben tesztelik, eddig összesen 26 személynek osztottak ki a segélyhívókat.

A rászorulók egy gyufásdoboz méretű, GSM-hálózaton működő mobilkészüléket kapnak, amely veszély esetén egy gombnyomásra elküldi a vészjelzést és a pontos földrajzi koordinátákat is a programban részt vevő biztonsági szolgálat – a Top Cop Security – központjába, akik azonnal felveszik a rendőrséggel a kapcsolatot. A biztonsági szolgálat még arra is figyelmeztet, ha éppen lemerülőfélben van a készülék.

Hetente egy nő belehal

Minden jel arra utal, hogy nagy szükség van a segélyhívóra, a statisztikák szerint Magyarországon hetente egy nő hal meg családon belüli erőszak következtében, élete során pedig minden ötödik magyar nő lesz legalább egyszer módszeres és rendszeres erőszak áldozata párkapcsolatában, legyen az fizikai vagy szexuális bántalmazás, lelki kiszolgáltatottság vagy anyagi fenyegetettség.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a segélyhívóval átlagosan 10 perc alatt is megérkezik a segítség, míg ha a megtámadottak a mobiltelefonjukon hívják a rendőrséget, akkor akár másfél óráig tarthat az intézkedés. Az áldozatoknak veszélyes helyzetben sokszor nincsen módjuk telefonon magyarázkodni, arról hogy kik ők, hol vannak, és mi a baj” – mondta Tóth Györgyi, a NANE munkatársa.

A rendszer nagy előnye, hogy Top Cop Security rendelkezik a résztvevők adataival, lakcímükkel, de például a programban részt vevő nők azt is elmondták, hogy általában mikor, merre viszik iskolába a gyereküket, merre mennek munkába, leggyakrabban bevásárolni; és azt is, hogy milyen veszélyt jelenthet az áldozatokra a támadó, például van-e a háztartásban fegyver. Mindebből adatbázis készült. „Az egyik legnagyobb pozitívum az, hogy az áldozatnak bele sem kell szólnia a készülékbe, a szolgálat munkatársai az adott napszakból és a háttérzajokból is kiszűrik, hol történtet a támadás, eddig még nem hibáztunk” – mondta a hvg.hu-nak Balázs Róbert, a Top Cop Security vezetője. A bekapcsolt készülék pedig hangrögzítésére is alkalmas, így a felvétel akár a későbbi bírósági tárgyalásokon is felhasználható. Eddig összesen körülbelül 22 riasztást észleltek, ebből 2 volt téves.

Törvényi szinten már történt előrelépés a családon belüli erőszak ügyében. Navracsics Tibor igazságügy-miniszter javaslata alapján, a parlament megszavazta, hogy július 1-jétől súlyosabban büntethető legyen a bántalmazás, abban az esetben, ha az elkövető és az áldozat együtt él vagy élt, illetve ha kapcsolatukból közös gyermek született. A rendelkezések szerint akár kétéves szabadságvesztéssel is sújtható az a személy, aki megalázza, vagy súlyos nélkülözésnek teszi ki hozzátartozóját, illetve ha az emberi méltóságát súlyosan sértő magatartást tanúsít.

Ha „nem gyermekbarát”, nincs pénz rá?

Jelenleg teljes mértékben a Vodafone biztosítja a program pénzügyi háttérét, a készülékeket is ők fejlesztik. „Nem titkolt célunk, hogy az összes budapesti kerületben, illetve vidéki városokban is elérhetők legyenek a segélyhívók. Azonban ehhez nincs elegendő forrásunk, arra lenne szükség – ahogy más országokban is – hogy az állami is beszálljon a program finanszírozásába” – mondta Zolnai Emese, a Vodafone Magyarország vállalati felelősségvállalási szakértője .

A tárgyalások már 2012-ben elkezdődtek a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) és a Vodafone képviselői között, azonban hamar meg is akadtak, mivel a szaktárca addig nem szállna be a rendszer támogatásába, amíg a gyermekre nem terjed ki közvetlenül a kezdeményezés. A KIM ugyanis a „gyermekbarát igazságszolgáltatás programjával” hangolná össze a segélyhívórendszert, ám úgy tűnik, a bántalmazott nők segítése kilóg a szűken szabott keretből. Minden bizonnyal arról van szó – bár ezt így persze senki nem erősítette meg – hogy a KIM-nek saját forrás nem áll rendelkezésére a rendszer széles körű bevezetésére, és a gyermekbarát igazságszolgáltatás program keretében próbálnánk uniós pénzeket szerezni rá.

Máshol működik

Spanyolországban 2005 óta már az állam is beszállt a segélyhívó finanszírozósába, így az elmúlt években több mint 15 ezer ember vehette igénybe a szolgáltatást, a diszpécserszolgálat pedig évente mintegy 100 ezer hívást fogad. Az Ibériai-félszigeten a vészjelző előnyeit nem csak a párkapcsolati erőszakban szenvedők, de fogyatékkal élők és az idősek is élvezhetik.

Nagy-Britanniában pedig a múlt évben fejeződött be a tesztidőszak, és a tervek szerint itt is beszáll majd az állam a költségekbe. A brit kutatások azt is kimutatták, hogy az új rendszer nem csak az áldozatok életminőségén javít majd, hanem az állam költségein is nagymértékben csökkenthet, ugyanis egy gyilkossággal végződő családon belüli erőszak közel 1,5 millió fontjába kerül az államnak, míg a készülék 50 ezer fontos költséggel működik összesen darabonként.

Zolnai Emese elmondta a hvg.hu-nak, hogy jelenleg a program közvetlenül a bántalmazott nőknek nyújt segítséget, közvetetten pedig a velük egy háztartásban élő gyermek(ek)nek. „Felelős vállalatként a jogszabályokat betartva nincs arra lehetőségünk, hogy a jelenlegi programon keresztül közvetlenül támogassunk gyerekeket, és nem lenne helyes továbbá annak a lelki tehernek kitenni egy gyereket, hogy szülőjével szemben kell hatósági intézkedést kérnie” – teszi hozzá.

A szaktárca indoklása, ugyanakkor azért sem állja meg a helyét, mert a szakértők szerint a gyermekek biztonságát nagymértékben elősegíti a rendszer. Azt Anna is elmondta, hogy nem csak saját magát, de gyermekeit is sokkal nagyobb biztonságban érzi, amióta a segélyhívó a birtokában van – amikor használnia kellett a készüléket, akkor gyermeke is veszélyben volt. Megpróbáltunk más érintetett is megszólaltatni, azonban a többi, programban részt vevő nő nem szeretett volna válaszolni kérdéseinkre.

Az üggyel kapcsolatban a hvg.hu is megkérdezte a KIM véleményét. Írásbeli válaszukból kiderül, hogy valóban tárgyaltak a Vodafonnal, de ezek az egyeztetések megszakadtak. Lapunknak is elmondták, hogy azt szerették volna, ha nem kizárólag a nőkre, hanem a gyermekek biztonságára is kiterjedt volna a kezdeményezés, ám arra nem kaptunk választ, hogy pontosan milyen feltételeknek kellene megfelelnie a programnak, hogy „gyerekbarátnak” minősítsék.

Siker

A kérdésünkre a IX. kerületi rendőrkapitányságnál is elmondták, hogy eddig nagyon sikeres a kezdeményezés. A programot a NANE koordinálja, ők választják ki azt, hogy ki kerüljön be a rendszerbe. „Csak bizonyos feltételeknek megfelelő érintetteknek érdemes kiosztani a készülékeket. A legtöbbször annak adunk segélyhívót, aki már nem él együtt bántalmazójával, de állandó zaklatásnak lehet még kitéve” – mondta Tóth Györgyi, a NANE munkatársa. Sokan azért is képtelenek lennének használni a készüléket, mert még együtt élnek az erőszaktevővel, és elég gyorsan kitudódna, hogy a birtokukban van a segélyhívó. Vannak olyanok, akik egyszerűen nem szívesen hívják ki gyermekük apjára a rendőrséget. „Több jól ismert rizikófaktor is felmerülhet, mely a helyzet akár hirtelen fokozódására enged következtetni: például, ha lőfegyver van a háztartásban, vagy ha a bántalmazó öngyilkossággal fenyegetőzik, ugyanis általában olyankor inkább partnerével és/vagy a gyermekeivel végez” – mondta Tóth Györgyi.

Ráadásul a program a családon belüli erőszak visszaszorításában érintett szervezeteket is jobb együttműködésre késztette. A segélyhívórendszerről a legtöbb esetben rendőrség tájékoztatja az áldozatokat. "Akkor szólunk az érintetteknek a programról, ha  az állampolgári bejelentést követően a helyszínen tapasztaltak, valamint a felmerült adatok alapján családi erőszak elkövetését gyanítjuk" – mondta Fuxreiter Róbert, a IX. kerületi rendőrkapitányság vezetője. Az érintett kerületekben a rendőrök részt vehetnek a NANE felkészítő tréningjén, ahol az esetek pszichológiai hátteréről és helyzetek felismerésről is kaptak képzést – IX. kerületben például már 30 rendőrt sikerült bevonni.7

Forrás: HVG

A tartalom megosztása

További hírek A kategória további hírei

« Vissza az előző oldalra