Hírek: Aktualitások

Lóg a gyereke? Felejtse el a közmunkát! (2013-03-09)

Lóg a gyereke? Felejtse el a közmunkát! ORIGO cikkajánló

Bár a kormány büszkén hivatkozik a közmunkaprogrammal teremtett munkahelyekre, a jövőben kizárná a közfoglalkoztatásból azokat, akinek rendezetlen a kertje, vagy harminc órát hiányzik a gyereke az iskolából igazolatlanul. A [origo] által megkérdezett iskolaigazgatók és településvezetők többségükben nem tartják jó ötletnek, hogy a gyerekeket is belekeverik a dologba.

Dupla büntetés a szülőknek, és nem is túl hatékony - így summázta az egyik Borsod megyei jegyző Pintér Sándor törvénymódosító javaslatát, amely három hónapra kizárná a közmunkából a lógós diákok szüleit, és azokat, akik nem ügyelnek lakókörnyezetük tisztaságára.

A parlament honlapján olvasható indítvány szerint ki kell zárni a közfoglalkoztatásból azt, aki ellen szabálysértési eljárás van folyamatban tanköteles gyermekének mulasztása miatt, illetve akit ezért három hónapon belül jogerősen elmarasztaltak. Ilyen eljárás akkor indul a szülő ellen, ha a gyereke 30 órát igazolatlanul mulaszt az iskolában. A belügyminiszter nem engedné közmunkára azokat sem, akik nem teljesítik a lakókörnyezetük - kertjük, udvaruk - tisztán tartására vonatkozó, önkormányzati rendeletben előírt kötelezettségüket. A kizárásról a munkaügyi kirendeltség dönthetne a szabálysértési hatóság jelzése, illetve a települési jegyző igazolása alapján.

Nem bűvészet összehozni
A hatályos jogszabályok szerint a tanintézmény igazgatójának a 30 órát elérő igazolatlan mulasztást jelentenie kell az általános szabálysértési hatóságnak, ha pedig összegyűlik 50 igazolatlan óra, felfüggeszthetik az iskoláztatási támogatást. A minisztérium adatai azt mutatják, hogy a 2010-2011-es tanévben a legtöbb igazolatlan iskolai hiányzást Borsod megyéből jelezték: 1325 tanuló hiányzásai miatt függesztették fel a támogatás utalását.

"Az igazolatlan hiányzás rengeteg tanulónál előfordul, főleg a szakiskolák diákjainál" - mondta az egyik ózdi középiskola igazgatója, aki szerint harminc igazolatlan órát nem nagy művészet összehozni. "Ha van egy nap 6-7 órájuk a gyerekeknek, hiányzik négy-öt napot, és már össze is jött" - mondta.

Borsodban sok gyerek szülei állástalanok, ezért az igazgató szerint egy jelentős kört érinthet a közmunka feltételeinek szigorítása. Másrészt az iskolavezető nem bánja, ha tovább szigorítják a lógásra is vonatkozó szabályokat, mert úgy érzékeli, hogy a szabálysértési eljárásnak nincs visszatartó ereje. "Megint más kérdés, hogy egy 16-17 éves gyerekre mennyire tudnak otthon hatni a szülők, megérti-e, hogy milyen kárt okozhat a családnak azzal, ha miatta nem kapnak a szülei munkát" - töprengett az igazgató.

Az egyik miskolci középiskolában van olyan gyerek, aki szeptemberben beiratkozott, de azóta nem hallottak róla. Az iskola igazgatója azt mondta, náluk 5-6 gyereknél jöhet össze a 30 órás igazolatlan hiányzás, de van olyan is, aki egy hét alatt összegyűjt ennyit. Szerinte a gyerekek fel sem mérik, hogy milyen károkat okoznak otthon a lógásukkal. "A szabálysértési eljárások nem csupán a szociális juttatások elvételét vonhatják maguk után, volt olyan anyuka, akinek 20 ezer forintos büntetést kellett fizetnie a gyerek miatt" - mondta.

Tiszta vécé, rendes ház
A belügyminiszter nem csak a lógás miatt tiltana el a közmunkától: akinek nincs rendben tartva a háza és annak környéke, szintén nem dolgozhatna. Egy neve elhallgatását kérő borsodi jegyző nem tartja jó eszköznek a három hónapos eltiltást, szerinte a segélyek megvonásának nagyobb a visszatartó ereje, mint ha valakit nem engednek dolgozni.

Korábban több önkormányzat is élt annak lehetőségével, hogy a bérpótló juttatásokat a lakókörnyezet tisztaságához kötötték(ennek jogi alapjait egy 1993-as törvény szabályozza), Ózdnak és Sátoraljaújhelynek is van ilyen rendelete. Az ózdi rendelet az aktív korúak ellátásának egyik feltételéül szabja a rendezett lakókörnyezet. A rendelet szerint rendezett az a lakókörnyezet, ahol az ingatlanhoz tartozó udvar, kert, előkert tiszta, rendeltetésszerűen használják, télen eltakarítják a havat, és megszüntetik a síkosságot. Lennie kell a szemétszállító által elfogadott hulladéktároló edénynek, a lakás vizes helyiségét, illemhelyét rendeltetésszerűen kell használni, és tisztán kell tartani. Ehhez hasonló feltételeket szab Sátoraljaújhely is. A borsodi város önkormányzata rendeletében azt írja, hogy a lakást folyamatosan tisztán kell tartani és takarítani, a vizes helyiséget és az illemhelyet rendszeresen kell takarítani és fertőtleníteni, a kertet és az udvart rágcsáló- és kártevőmentessé kell tenni, és be kell tartani az állattartásra vonatkozó helyi szabályokat.

Tartson rendet, ha már otthon van
"Ahol a környezettanulmányozáskor észleljük, hogy szemetes az előkert és a lakókörnyezet, ott intézkedünk" - mondta Sátoraljaújhely jegyzője. Ilyenkor értesítik az önkormányzat szociális osztályát, majd a lakónak 15 napja van rá, hogy rendet rakjon. Ha ez nem történik meg, akkor egy évre elbúcsúzhat a foglalkoztatást helyettesítő támogatástól, vagyis a segélytől. Fedorné dr. Fráter Zsófia szerint, ha valaki állami és önkormányzati pénzből otthon van egész nap, minimálisan elvárható, hogy elfogadható rend és tisztaság legyen körülötte. "Az, hogy a szemetet nem a kukába teszik, hanem a ház előtt halmozzák fel, hogy rendezetlen az előkert, tele van apró szeméttel és gazos, ez nem szemétdíjfizetés, hanem igényesség kérdése, amihez pénz sem kell" - állítja a jegyző.

A mellékhelyiségbe ugyan nem mindig mennek be az önkormányzat munkatársai, de ha a lakó körbevezeti őket a házban vagy lakásban, akkor azt is megnézik. "Nem úgy kell ezt elképzelni, hogy benézünk a szekrényekbe. Ha valaki rendben tartja a maga háztartását, főleg, ha nő az illető, akkor egy lakásba belépve egyből meg tudja állapítani, hogy ott is rend van-e, anélkül hogy alaposabban körülnézne. Ujjnyi por, foltos padló - ezeket mind elsőre észreveszi a gyakorlott szem."

Sátoraljaújhelyen ma már csak elvétve vannak ilyen problémák, a többség rendben tartja a portáját. Ennek ellenére Fedornénak nincsenek illúziói, szerinte mindig lesznek olyanok, akik nem tudnak és nem is akarnak beilleszkedni. "A többség azonban pontosan tudja: most, hogy vége a télnek, rendet kell rakni a portán." A több mint 16 ezer fős városban van közmunka bőven, március elejétől 39 ember önkormányzati lakások felújításán dolgozik majd, 19-en állattartási programban vesznek részt, 12-en növénytermesztés keretében egy melegházban vetnek virágmagot, és dugványoznak, április közepétől pedig több mint ötven embernek ad majd munkát a kátyúzás és a földutak karbantartása.

Rendelet nincs, probléma van
Sátoraljaújhelyi a jegyző szerint aki a házával nem törődik, nagy eséllyel a gyerekének sem néz utána. Ráadásul úgy látja, az iskolák állami kézbe kerülésével még romlott is a helyzet, mert így az igazolatlan hiányzások miatti ügyek a járási gyámhivataloknál landolnak. "Amíg az önkormányzathoz tartoztak az igazolatlan hiányzások miatti szabálysértési ügyek, sokkal hatékonyabb volt az együttműködés az érintett családokkal" - mondta Fedorné, aki szerint a polgármesteri hivatal sokkal közelebb áll a családokhoz, mint a járás.

A borsodi Edelényben egy gyerekre átlagosan 0,6 igazolatlan hiányzás jut, de van olyan gyerek, aki már 52 óra igazolatlan óránál tart ebben a tanévben. A település polgármestere érti, hogy mit szeretne elérni a törvénymódosítással a belügyminiszter, "csak nem biztos, hogy ez a helyes út".

A településen idén 150 embernek tudnak munkát biztosítani a Start-közmunkaprogramban, ezen túl az önkormányzati intézményekbe is fel tudnak venni nagyjából 20 embert, viszont csak négy hónapra, napi hat órában. Molnár Oszkár szerint náluk is vannak olyan közmunkások, akiket trehányságuk miatt érinthet majd a szigorítás.

Igazi sikersztori
A kormány szinte minden fórumon a közfoglalkoztatás sikerét emeli ki. A kormány honlapján olvasható közlemény szerint a közfoglalkoztatásnak köszönhetően tavaly több mint 280 ezren kaptak munkát, "érezhették újra a rendszeres munka és a siker ízét". A kormány tagjai - legutóbb hétfőn a miniszterelnök - gyakran hangoztatják, hogy további munkahelyekkel bővítenék a programot. Ennek ellenére a közelmúltban több olyan intézkedés született, amely szűkíti a közfoglalkoztatásban részt vevők körét. Ilyen Pintér most benyújtott javaslata, de az a februári kormányhatározat is, amely szerint kizárnák a közfoglalkoztatásból azokat, akik bűncselekményt vagy szabálysértést követnek el. Megkerestük a belügyminisztériumot, hogy a szigorítások okáról érdeklődjünk, de kérdéseinkre cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.

Forrás: ORIGO

A tartalom megosztása

Véleményezés Írja meg véleményét Ön is!

Ellenőrző kód

További hírek A kategória további hírei

« Vissza az előző oldalra