Fórum családsegítőszolgálat és gyermekjóléti szolgálat integrációja a gyakorlatban téma hozzászólásai:

10. Pál Beatrix
2016. Január 24. 20:10
Sziasztok. Elszomorít amiket olvasok, jó lenne valami segítség. Vagy szerintetek ezt is olyan ember találta ki mint régen a vizitdíjat az egészségügyben. Annak sem volt értelme, nem is lett belőle semmi. Remélem ez sem tart sokáig. No de kedves szociális munkás kollégák sok erőt és szeretetet kívánok nektek. Remélem nem kell majd egymást gondoznunk. Puszi nektek.
9. Ria
2016. Január 24. 13:38
Sziasztok! Szolgálatnál dolgozok és eddig is itt dolgoztam 4000 fős településen. A védelembe vett családok esetei átkerültek a központos kollégákhoz. A családokkal folytatott munka során sok esetben mostanra sikerült kiépíteni a bizalmi kapcsolatot erre új munkatársakhoz kerültek. Ragaszkodnának hozzám, de a központ megmondta: még a jelzéseket sem fogadhatom velük kapcsolatban. Olyan mintha cserben hagynám őket. Hát ennyit az ügyfélközpontúságról. Minden mással kapcsolatban egyet értek az előttem hozzászólókkal. Hol van már a módszertani útmutató??? Aki mind ezt kitalálta tuti, hogy nem látott még klienst és szociális munkást a gyakorlatban.
8. Éva
2016. Január 24. 11:29
Mi meg szépen lassan rámegyünk, mentálisan és egészségileg is. Vannak kollégák akik már felmondtak, átmennek máshova (szerencsések, több végzettséggel rendelkeznek). Az már csak cseresznye a hab tetején, hogy mindhez van 2! db ügyfélfogadó szobánk, van hogy órák vár az ügyfél és én is, hogy beszélhessünk, hiába időpontra jött, ha többi css is dolgozna. Vagy a folyosón beszélek vele vagy várunk. Áhítattal várom a módszertant, mikor nyilatkozik végre valami hasznosíthatót, de nem nagyon törik magukat. Bocs a panasz áradatért, de szakmaiság ide, vagy oda, most csak erre futja.
7. Pál Beatrix
2016. Január 24. 08:53
Kedves Edit! Köszönöm a hozzászólásodat, sajnálom hogy téged küldtek el,pedig a központba is fizetnek embert, meg egyéb járulékos költségeket. Hiszem hogy sokkal jobb helyet kapsz ettől ami most van. Nekem is probléma a háromszori találkozás, húsz esetnél az hatvan alkalom. Mellette ügyfelezünk, egyszeri esetek napi tizenöt, környezettanulmány napi öt. Szóval szociális munka nulla. Kedves Éva. Megdöbbenve olvasom a feladatosztást, ha védelembe van a gyerek menjen a központos, mert akkor halvány gőze nem lesz a családról. Nekünk az a szerencse hogy a központos kollégák gyerekjólétisek voltak és ismerik és keresik a családokat. Kedves Viktória. Ez a háromszori találkozás egy nagy rakás szar, még a havi kettőt is nehéz tartani, az ügyfeleim kész vannak ettől. De hát nem az ő érdekei itt a lényeg hanem a parancs. Azt mondták hogy a lényeg a rendszerszemlélet, hát egy gyermekjólétis eset így folyik szét a legjobban. Mert amikor alapból kerül védelembe akkor új családgondozót kap, akinek még a szolgálatban dolgozó elmondja mi is van. A héten felkért a központ írjak helyzetértékelést, majd a központos is írt és így ment tovább a gyámhivatalba. Hiába van a központi feladat, ha a szolgálat foglalkozik a gyerekkel, levelezgetünk körbe körbe mint a hülyék. Na ez már nem ügyfélközpontúság. Csak ezek a buzis nevek,hogy jelző rendszeri tanácsadó,meg esetmenedzsment jajj de jó,ettől lettünk olyan professzionálisak. Nevetséges...... Jöjjön már el aki kitalálta ezt a baromságot, hogy mennyire nem működik......
6. Éva
2016. Január 22. 11:39
Nálunk lezárásra kerül ha nincs meg a 3X alkolom/hó, vélelmezvén hogy a problémája megoldott. Ha újra bejön felvesszük újra... értelmetlen, de ez van, az esetszám csak így tartható.
5. Viktória
2016. Január 21. 12:00
Én arra szeretnék választ kapni szociális munkásként, hogy az eddigi önkéntes cssk-s klienseim (Szolgálatban dolgozok), akik eddig havonta jártak és motiváltak voltak a problémamegoldásban, ezentúl haviu háromszor járjanak, mert különben nem számítanak gondozott kliensnek? Jó, tudom, járjon háromszor, de mit csináljak én vele havonta háromszor??? Vagy én gondolom rosszul és ha valakinek eddig csak havi egyszeri szükséglete volt (mondjuk életvezetési problémára segítő beszélgetés), akkor annak tulajdonképpen három szükséglete lett volna csak én nem vettem észre????
4. Éva
2016. Január 19. 16:03
Sajnos nálunk (Bp. egyik kerülete) elkeserítő a helyzet. A Szolgálat munkatársai az eddigi feladatuk mellett ellátják az alapellátott gyermekjólétis feladatokat is. a 25 esetszám tarthatatlan, ráadásul a Központ ezen felül "kiosztogat" a Szolgálat felé plusz feladatot, pl. heti rendszerességgel ellenőrizne kell a kollégának a család higiénés körülményeit, meg az élelmiszer tartalékait, a havi közüzemi számlái befizetését! A központ meg pihenget a jelentősen lecsökkentett esetszámával és koordinál. Az alá-fölé rendelt viszony kódolva van a rendszerben, az ügyfél meg sehol. Értem én, hogy a törvény ezt írja elő, de jelenleg robotnak érzem magam, nem szociális segítő szakembernek.
3. Edit
2016. Január 16. 23:14
Kedves Beatrix, sajnos èn sem tudok vàlaszt adni és több település nem érti minek a Központ, mert először szépen hangzott, hogy majd ìgy hatékonyabb lesz a gyerekvédelem. A mi településünk nem sokkal, de elmarad a 4 ezer lakostòl szòval elég egy csalàdgondozò. Eddig ketten voltunk, most tőlem elköszönnek, mint gyerekjòlétistől. A majd a Központbòl jàrnak ki. Szerintem aki ezt az egészet kitalàlta nem töltött egy napot sem a Szolgálatnàl. Itt még a helyetesìtés is gondot jelent. Arròl nem is beszélve, hogy kistérségeken belül működő központoknàl màr nincs munkahely. Szòval nem szàmìt a végzettség és a tapasztalat, kezdődik a közalkalmazotti leépìtés. Marad a kolleganő, aki majd 25 csalàdhoz fog kijàrni havonta hàromszor? Hivatalos ügyeket intéz az irodàba, szociàlis diagnòzis ìr és hàt a Macis lapokat is tölti.? A védelembe vett kiskorúak ügyes bajaikkal is a Szolgàlathoz fognak menni, mert itt a legtöbb csalàdnak megélhetési problémàja is van, nemhogy bebuszozzon a központba lévő csalàdgondozójàhoz.És hàt a jelzések fogadàsa, intézkedés és a jelzőrendszer működtetése is mind mind egy ember dolga lesz nàlunk. Azért tényleg szeretném tudni, hogy valóban ìgy lesz hatékony a gyermekvédem?
2. Pál Beatrix
2016. Január 09. 14:06
1 hét telt el a híres szolgálat és központ munkájában. Ez az egész halálra van ítélve, kínlódnak a központi dolgozók, a szolgálatról ne is beszéljünk.
A szolgálat irodája csak papírból áll, kliens már be nem fér, havi 3-szor találkozzunk, örülök ha 2 hetente eljutok egy egy gondozotthoz. Itt a szoc.munka szégyene, ez a felállás. A központ egy FÖLÖSLEGES lépcső a gyámhivatal és a szolgálat közt. Ja és nemhogy a költségek csökkenek vele, hanem plusz papír, plusz ember, plusz benzinköltség, plusz iroda és felszerelése,PLUSZ A KLIENSNEK ELEGE VAN. BRAVÓ!!!!!!!!!!!!!!!!! Szerintem tegyük még bonyolultabbá, még átláthatatlanabbá az egész szakmát. Mert még mindig nem értem minek a központ????? Eddig a mi szolgálatunk tökéletesen működött, egy családsegítős és egy gyermekjólétis ment együtt egy családhoz. Tudtuk rendszerben kezelni a családot, egymás tanúi voltunk. Szerette a család is és a családgondozó is ezt a felállást. Voltak sikerek!!! Most 15 perc alatt kitöltök egy Nyufig-os kérőlapot, majd rá 5 percre kavarok gyermekjóléti aggyal a családhoz, de ott is sietni kell, mert vár a környezettanulmány,majd hétvégén még a heti jelzésekről jelentés a központnak, hogy milyen jelzést kaptam a héten-de hogy ez minek??? Szóval a kiégés tökéletes útján vagyunk.................. Valaki mondja meg legyen szíves minek a központ? A rendeletet én is olvastam,hogy mit csinálnak de olyan jó paraszti ésszel mondja már el nekem valaki, hogy minek ez??????? Köszönöm szépen ha valaki válaszol. Sok sikert, kitartást, erőt kívánok Magyarország összes szociális munkásának.
1. Pál Beatrix
2015. December 07. 19:26
Sajnálom hogy a gyerekjólét és családsegítő összevonásával el fog tűnni a családsegítős szociális.munka. Mert tűzoltás lesz az egész. Egy ember ennyi munkát? De hát ez a cél, mindenki legyen lefáradva, ne gondolkozzunk. Mielőtt ezt kitalálta az illető megnézte ezt a gyakorlatban hogy fog működik? Sehogy.!!!!! Papír munka, ügyfélközpontúság vége.......

« Vissza az előző oldalra

Szóljon hozzá Ön is! A hozzászóláshoz kérjük, töltse ki az alábbi mezőket:

Ellenőrző kód